Sok bútorral költözik? Önnek olyan cégre van szüksége, ahol a költöztető is kiveszi a részét a teljes költözésből és minden simán megy.
Minden lakás és ház berendezése más, mert egyes helyeken kevesebb a bútor, míg más ingatlanokban pedig sok bútort halmoztak fel. Az utóbbi esetben magától értetődik, hogy a költözés nagyobb lélegzetű vállalkozás lesz. Egy ilyen költözésnél időigényesebb és fáradtságosabb is a pakolás, ezzel párhuzamosan pedig nagyobb a kockázata is annak, hogy valami eltűnik vagy eltörik útközben.
A költöztetőknek nagy a felelőssége minden megbízásnál, de ha több holmi van, akkor nagyobb teher nyomja a vállukat szó szerint és képletesen értve is. A költözködőknek tehát azt javasoljuk, hogy alaposan fontolják meg, kire bízzák a nagymama üveges konyhaszekrényét, az értékes festményt vagy a régiség vásáron vadászott, ritka dizájner lámpát. A mi munkatársaink mindenre úgy vigyáznak, mintha a saját holmijuk lenne.
Ahol sok a bútor, ott több időt kell szánni arra, hogy minden megfelelően elő legyen készítve a rakodáshoz. Ebben a kollégáink profik, hiszen az évek során már mindenféle méretű és típusú bútorral volt dolguk. Jól tudják, hogy melyik ajtót kell leragasztani, a fiókokat miért érdemes kiszedni és az egyes típusú bútorokat szempillantás alatt szét tudják szerelni ott, ahol arra szükség van.
A bútorok épsége és a költöztetés sikere is múlik azon, hogy milyen tapasztalattal rendelkeznek az egyes költöztetők és mennyire veszik komolyan a munkájukat. Hívjon minket a zsúfolt lakás, a sok bútor mellé is, mert tudjuk, hogyan bonyolítsuk le időhatékonyan és károkozás nélkül a költözést! Velünk elégedett lesz és a költözésnek nem kell kihívásokkal teli dolognak lennie.
A költözésben nem ismerjük a félkész munkát és minden alkalommal segítünk az ügyfeleinknek abban, hogy a lehető leggyorsabban át tudjanak költözni az új otthonukba. A szolgáltatásaink árait a honlapunkon találja, ha szeretne tőlünk költöztetést rendelni. Gyakorlott költöztetőkkel állunk a rendelkezésére.